Vicc és Magyarkártya Játékszabály portál
Viccek
 
Kártyajátékok
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2005-08-02
 
Ulti
Hárman játsszák.

A játék szabálya:
Az osztótól balra levő vág. Utána az osztótól jobbra levő kap 7 lapot és a másik ketten 5 lapot és végül mind a hárman kapnak még 5 lapot. Ha nem vág akkor egyszerre kell kiosztani a lapokat.
A rablóulti az osztással, majd a licitálással kezdődik. Osztáskor a kezdő (Osztótól jobbra levő) 12, a többiek 10-10 lapot kapnak. Licitálás előtt a kezdő eldob két tetszőleges lapot (amikről úgy gondolja, hogy a vállalása teljesítéséhez szükségtelenek, vagy kevésbé szükségesek a többi lapnál), majd bemondja a licitjét. A következő játékos dönthet arról, hogy passzol, licitál vagy felveszi a talont, és két lap eldobása után licitál. Utóbbi két esetben azonban már kötelező többet vállalnia az előző játékosnál. Ha két játékos passzolt, akkor még dönthet arról a felvevő (aki az utolsó érvényes vállalást bemondta), hogy visszaveszi-e a talont, majd eldob-e két másik lapot és/vagy nagyobbat licitál. Ezért nevezzük a játékot önrabló ultinak. Ha a három passz elhangzott, indul a lejátszás (amennyiben senki sem vállalt semmit - 4 passz -, akkor új leosztás lesz és a kezdő játékos lesz mosz az osztó)
Akinek a vállalását játsszák, az a felvevő, a többiek a védők.
Az egyes ütéseket az a játékos viszi haza, aki a legnagyobb ütőértékű lapot, színhiány esetén pedig adut tette az ütésbe! A játékban KÖTELEZŐ mindig überelni (felülütni), színre színt, vagy színhiány esetén adut adni (ha az sincs, akkor bármit). A felülütés nem csak az első lapra vonatkozik, hanem a már lehívott lapokra is! Ha valaki véletlenül vagy szándékosan nem üti pedig tudná, akkor renonccól és akkor neki kell kifizetnie a partit.


Alapfogalmak
A kártyák ütőértéke:
- Színes játékban (amikor van adu) és színtelen durchmars: ász, 10, király, felső, alsó, 9, 8, 7.
- Betlinél (amikor nincs adu): ász, király, felső, alsó, 10, 9, 8, 7.


Elérhető pontok:
- A játékban az ász és a 10-es ér 10-10 pontot
- Az utolsó ütésért további 10 pont jár
- Ezeken kívül egyes játékokban 20-akat vagy 40-et is lehet jelenteni az első lehívás előtt, amikor a játékos következik (Azonos színű király és felső egy kézben van, 40-nél aduszínből)


Licitáláskor a következő egyszerű vállalásokat (egyszerű figurák) teheti a felvevő:
- Parti - jelentése: több pontot ér el az ütéseivel, mint a védők együttvéve - értéke: 1 forint
- 40-100 - jelentése: 40-e van, és ütéseivel 100 pontot fog elérni. Vagyis ha a két védő összesen 40 pontot ér el akkor nyerték. Ilyenkor nem számítanak a bemondások! Ha 40 nélkül mondja be az nem renonc, de rögtön bukottnak számít, hisz 40 nélkül mondta be - értéke: 4 forint
- 20-100 - jelentése: 20-a van (ha több van, akkor is csak egy számít!), és ütéseivel 100 pontot fog elérni. Itt is ugyan az érvénye, mint a 40-100-ra vagyis ha 20 nélkül mondják be, akkor rögtön bukott. Ha a védők 20 pontot érnek el összesen akkor is már bukva van - értéke: 8 forint
- Ulti - jelentése: az utolsó ütést az adu 7-essel fogja vinni (ilyenkor +1 forint érhető el azzal, ha a partit is teljesíti) - értéke: 4+1 forint
- 4 ász - jelentése: mind a 4 ászt hazaviszi az ütéseivel (ilyenkor +1 pont érhető el azzal, ha a partit is teljesíti) - értéke: 4+1 forint
- Betli - jelentése: egy ütése sem lesz - értéke: 5 forint
- Piros betli (Rebetli) - jelentése: ugyan az, mint a betli csak nagyobb összegben - értéke: 10 forint
- Terített betli - jelentése: mint a betli, csak az első kör, és a kontrák után a terített lapokkal játszanak, vagyis mindenki látja mindenki lapját. Ilyenkor szigorúan tilos megszólalni! - értéke: 20 forint
- Durchmars - jelentése: minden ütést elvisz - értéke: 6 forint
- Redurchmars - jelentése: színtelen és itt is abban különbözik a simától, hogy nagyobb az összeg. Figyelem! Van Piros Durchmars is, de az a Piros Betlivel ellentétben akkor színes játék és a piros az adu - értéke: 12 forint
- Terített durchmars - jelentése: mint a durchmars, terített lapokkal (lásd terített betli) - értéke: 24 forint


A durchmars és a terített durchmars színes és színtelen (lásd később) játékban is megjátszható, ezért a félreértések elkerülése végett ezeket a figurákat külön is választottuk.
Az ultinak kiemelt szerepe van a vállalások között, ugyanis a bukásáért nem csak magát az értékét (4 forint), hanem az ulti-bukási különdíjat is ki kell fizetni (újabb 4 forint)!


Összetett bemondások:
A legtöbb figura felvállalható egymással kombinálva is, az alábbi kivételekkel:
- Betli, terített betli, színtelen durchmars, színtelen terített durchmars vagy sima parti (passz) mellé semmi sem vállalható (a sima parti más, mint az ulti vagy a 4 ász melletti parti).
- Durchmars és terített durchmars (illetve a színes a színtelennel) nem mondható be együtt.
- 40-100 és 20-100 nem mondható be együtt.

Összetett bemondásnál a vállalások értéke összeadódik. Ha az ulti vagy a 4 ász mellé a felvevő mást is vállal, akkor a +1 forintot már nem számoljuk, mivel a hozzájuk bemondható többi vállalás már tartalmazza a partit is (a vállalások jellegéből adódóan).
Licitáláskor a +1 forint azonban csak részben számít, mert nem feltétlenül a felvevő teljesíti azt (pl. ha sikerül az ulti, a partit még megnyerhetik a védők). Például a betli 5 forintja ilyenkor többet ér az ulti 4+1 forintjánál. Nem veszi azonban nagyobbnak azt a vállalást, ami ugyan egyszerű, de pontértékben nem nagyobb az aktuális összetett vállalásnál. Vagyis például a 40-100 ultinál (8 forint) nem nagyobb a 20-100.

Színes/színtelen játékok, parti-lejátszás: Ha a felvevő (egyszerű vagy összetett) vállalásának lejátszásakor van adu, akkor színes, egyébként színtelen játékról beszélünk. Adu a következő esetekben van:
- a bemondásban parti, 40-100, 20-100, ulti, 4 ász, színes durchmars vagy színes terített durchmars szerepel.

Ha színes a játék, akkor a felvevőnek az első lehívás előtt kell megmondania az adu színét. Ez alól a piros szín kivétel, mivel az ultiban kitűntetett szerepe van - minden licit értékét megkétszerezi. Ezért ezt már a licitáláskor be kell mondani.
Természetesen arra is jó, hogy nagyobb értékű licitet mondhasson a felvevő, hiszen például amíg az ulti 4+1 forintot, addig a piros ulti 8+2 forintot ér. Fontos még, hogy a piros szín betli és színtelen durchmars mellé is bemondható, de ekkor természetesen nem az adu színét jelölik, hiszen ezek színtelen játékok (viszont kétszerezi az eredeti figura értékét - piros betli 10 forint, piros színtelen durchmars 12 forint). Bemondható továbbá színes terített durchmarshoz is (ha az adu színe piros), de ekkor a piros szín nem kétszerezi az értékét!

Akkor mondjuk, hogy a játékosok partit is játszanak, ha:
- a bemondásban parti, ulti vagy 4 ász szerepel
- 40-100, 20-100, színes durchmars és színes terített durchmars pedig nem (ezek jellegükből adódóan magukban foglalják a partit is, ezért nem játsszák külön a játékosok).

Azért érdekes, hogy a játékosok játszanak-e partit, mert csak ebben az esetben lehet 20-akat és 40-et jelenteni!

Csendes teljesítések:
Egyes be nem mondott figurák csendben is teljesíthetők. Minden figura csak akkor teljesíthető csendben, ha nem volt bemondva. Vagyis ha a felvevő ultit vállalt anélkül, hogy nála lett volna az adu 7-es, azt már egyik védő sem teljesítheti csendben! Az ilyen figurák az eredeti értékük felét érik.
A felvevő a következőket teljesítheti csendben:
- Csendes 100 - jelentése: a felvevő ütéseivel és jelentéseivel 100 pontot ért el - értéke: 2 forint
- Csendes ulti - jelentése: mint az ulti, de csak színjátékban teljesítheti - értéke: 2 forint
- Csendes durchmars - jelentése: mint a durchmars, de csak színjátékban teljesítheti, ha nem volt se Durchmars, se Terített durchmars bemondva - értéke: 3 forint

A védők a következőket teljesíthetik csendben:
- Csendes 100 - jelentése: a védők ütéseikkel és jelentéseikkel 100 pontot értek el - értéke: 2 forint
- Csendes ulti - jelentése: mint az ulti, de csak színjátékban teljesíthetik; továbbá fontos az, hogy ezt a védők nem együtt, hanem külön teljesíthetik, ilyenkor ezt a figurát úgy kell pontozni, mintha az adott védő lett volna egyedül, és a többiek együtt; további lényeges szabály, hogy az ultit csendben is el lehet bukni (mást nem lehet csendben elbukni csak az ultit), és ilyenkor is fizetni kell az ulti-bukási különdíjat - értéke: 2 forint


Kontrák, jelentések:
Feljebb már említettük, hogy 20-akat és 40-et az első lehíváskor lehet jelenteni, amikor az adott játékos következik, és csak akkor, ha partit is játszanak. Ez természetesen nem kötelező. További jelentési lehetőség a kontrázás. Minden figurát (ami szerepel a bemondásban) külön-külön meg lehet kontrázni. Ezzel a védők azt az információt közlik a többiekkel, hogy az adott figurát meg tudják buktatni (fogni). Nem mellékes, hogy ez kétszerezi a játék értékét (az ulti-bukási különdíjra nincs hatással). A védők kontrája színes játékban együtt számít, színtelenben külön-külön.
Természetesen a felvevő is rekontrázhatja a védők konztráját, ezzel 4-szeresére emeli a játék értékét. Ezt a második kör elején, az első laphívás előtt teheti meg. További kontrázási lehetőségek is vannak (szubkontra 8x, hirskontra 16x), de mindegyiket meg kell tenni még a második kör elején, az első laphívás előtt. Kontrázni csak olyan figurát lehet, ami a korábbi jelentésekben már szerepelt, vagyis például ultinál (4+1 - ulti és parti), ha a védők csak a partit kontrázták, akkor a felvevő rekontrájára csak a partit szubkontrázhatják tovább, az ultira már nem jelenthetnek semmit.


Figyelem!
Mielőtt elkezdenénk játszani meg kell kérdezni, hogy a Színtelen durchmars-nál mi a sorrend, mert az új szabályokban már úgy van, mint a Betlinél vagyis: Ász, Király, Felső, Alsó, 10, 9, 8, 7 A másik ilyen a 4 Ász bemondás, mert ez is egy újítás. Remélem a szabályok érthetőek, de ha nem kérdezünk meg valakit vagy nézük, hogy, hogy játszák mások és így idővel megértjük.
Jó szórakozást!
 
Szavazás
Viccek
Neked, hogy tetszenek a viccek?

Nagyon jók!
Elmegy
Ilyen is van itt?
Mindjárt megyek aludni...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Időpont
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Linkek
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre